Responsive Menu

Magyar Falu Program

MFP

Sajtóközlemény

hirdetmeny

TOP_PLUSZ-2.1.1-21

Energia

Közérthető rövid összefoglaló

KÖZÉRTHETŐ RÖVID ÖSSZEFOGALALÓ

A település belterületének északi területrészén található a hazai és nemzetközi fuvarozással foglalkozó TT Sped Kft. telephelye. A cég regionális raktár logisztikai központot kíván létrehozni, ezzel is támogatni a közeli települések ipari parkjainak fejlődését, és részt venni ill. kiszolgálni Debrecen növekvő logisztikai igényét azzal, hogy hasonló magas színvonalú és minőségű logisztikai tevékenységét kínálnak versenyképes áron. Sáp Községi Önkormányzat Polgármestere a 6/2021. (II.4.) Pm. határozatában a Fő utca – Rákóczi u – 02/2 hrsz-ú út – vasútvonal által határolt területrészt kiemelt fejlesztési területté nyilvánította a beruházás megvalósíthatósága érdekében. A módosítás célja olyan szabályozás kidolgozása volt, mely a környezetvédelmi, településképi szempontok maradéktalan teljesülése mellett lehetővé teszi a logisztikai központ létrehozását. Elsőként egy 1000 m2 cross-dock/átrakó raktárat, majd ezt követően I. fázisban egy 2500 m2-es raktárépületet terveznek építeni, melyet II. fázisban egy további 2500 m2 nagyságú raktár blokk követne. A jogszabályi előírásoknak megfelelően befejeződött a településrendezési eszközök módosítása. A területrészre vonatkozó településszerkezeti terv és leírása a 21/2021.(III.12.) Pm. határozattal került megállapításra, a helyi építési szabályzat és szabályozási terv a 4/2021. (III. 12.) önkormányzati rendelettel került jóváhagyásra.

 Melléklet: A záradékolt dokumentáció.

 Sáp, 2021. március 30.

Tisztelettel: Karacs Imre polgármester

Hírdetmény Településrendezési eszközök módosítása

                                               Hirdetmény

Sáp Kózség Önkormányzata tájékoztatja az érintetteket, hogy az Önkormányzat

képviselő-testülete a Fő utca - Rákóczi u - 02/2 hrsz-ú út - vasútvonal által határolt

területrész által határolt területrész érintő településrendezési eszközök módosítása

kapcsán döntött a környezeti vizsgálat szükségességéről, mellyel kapcsolatban a

14/2021. (II.22.) Pm. határozatban foglaltak szerint nem tartotta indokoltnak a

környezeti vizsgálat elvégzését. Továbbiak.....

 

Hírdetmény - Településrendezési eszközök módosítása -

SÁP KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA

Logisztikai telephely fejlesztés biztosítása érdekében

A módosítással érintett kiemelt fejlesztési terület a Fő utca – Rákóczi u – 02/2 hrsz-ú út – vasútvonal által határolt területrész

 

(amennyiben indokolttá válik a 86/2017. (IX. 29) ök. számú határozattal elfogadott Településképi Arculati Kézikönyv és a 9/2017. (IX.29.) számú önkormányzati rendelettel jóváhagyott Településkép-védelmi rendelet is módosításra kerül)

-   PARTNERSÉGI EGYEZTETÉS -

Sáp Község Polgármesteri Hivatala tájékoztatja az érintetteket, hogy a fenti területrészre vonatkozó településrendezési eszközök módosítása a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012.(XI. 8.) Korm. rendelet 42. § szerinti tárgyalásos eljárás keretén belül kerül lefolytatásra.

 

A módosítás célja:

Egy regionális raktár logisztikai központ létrehozásának megalapozása a településrendezési eszközökben.

Elsőként egy 1000 m2 cross-dock/átrakó raktár, majd ezt követően két 2500 m2-es raktárépület valósulna meg, modern technikai eszközökkel, valamint fejlett informatikai háttérrel, illetve környezetkímélő megoldásokkal.

Vélemények (észrevételek, javaslatok) megküldésének rendje:

Amennyiben a településrendezési eszközök módosításával kapcsolatban véleményt, észrevételt, illetve javaslatot kíván tenni, a mellékletként feltöltött dokumentációkkal „A településrendezési eszközök tervezete” és az „Előzetes tájékoztatási dokumentáció” kapcsolatban ezen közzététel megjelenésétől számított 15 napon belül - azaz 2021. február 5 és 2021. február 20 között szíveskedjen azokat megtenni.

A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló 2020. évi LVIII. törvény 165. § (2) bekezdésében foglaltak alapján a lakossági fórum elektronikus úton kerül lefolytatásra.

A lakossági fórum 2021. február 5. és 2021. február 20. közötti időszakban kerül megtartásra, melyhez kapcsolódóan a véleményeket (észrevételt, javaslatot) kizárólag elektronikus levélben a  sapph@foldesinet.hu e-mail címre lehet megküldeni.


A kapcsolódó dokumentumok:
A településrendezési eszközök tervezete és az Előzetes tájékoztatási dokumentáció a település honlapján a www.sáp.hu oldalon a Településrendezéssel összefüggő hirdetmények menüpont alatt megtalálhatók.

VP6-19.2.1.-11-4-17

VP6 palyazat

Térfigyelő kamerarendszer telepítése Sápon

TOP -4.2.1-15-HB 12016-00005